Mini Délvidék a Délvidéken

2024.02.06.
Magazin
Hajóskaland a Vaskaputól Újvidékig programunk a délvidéki Tóthfaluba is ellátogat, ahol az alábbi riport készült.

Délvidéken, Zentától nem messze Tóthfaluban vagyunk. Faragó Zoltánnal mint honismereti vezetővel,  délvidéki vendéglátóval sok éve dolgozunk együtt. Most mint egy turisztikai attrakció létrehozóját kérdezzük.

Zoli, mit építetek itt Tóthfaluban? 

Tóthfaluban sok mindent építünk, hiszen számunkra ez a falu a világ közepe, ahol csodás dolgok történnek, illetve valósulnak meg. Ezt a csodát szeretnénk minnél több embernek átadni, hogy ezzel ők is erőt merítsenek a saját környezetük megváltoztatásához, ahol ők is meg tudják majd valósítani a saját kis csodájukat. A csoda 1909-ben kezdődött amikor felszentelték a templomunkat, ekkor alakult meg a falu, Tóth József néhai földbirtokosnak köszönhetően, aki a falu megalapításával elpalántálta az élni akarást, a megmaradás magvát a kicsi faluban. Ezt a csoda magot a falualapító utódai szépen gondozták, ápolgatták, mígnem elkezdett sarjadni a csodafa itt Tóthfaluban. A csodafánknak egyre méllyebbre hatolnak a gyökerei, és a lombja is egyre terebélyesedik, amit a háborúk viharai néha megtépáztak. A termés is lassan kezd beérni. Van szép nagy iskolánk, ami nem üresen pang, hanem tele van gyermekzsivajjal. Van zeneiskolánk, labdarúgó akadémiánk, ifjúsági otthonunk. Sikerült felállítani Délvidék legnagyobb Turul emlékművét a templomkertben, majd falualapítónknak is állítottunk egy emlékművet. Sajnos egyik pásztorunk mártírrá vált 1944-ben, amikor a partizánok kivégezték, csak azért mert magyar, de már neki is van egy szép emlékműve, ahol méltó módon tudunk megemlékezni. Beindítottuk a falusi turizmust is a faluban, ahol 70 ággyal várjuk a vendégeket. Elkezdtük építeni a Szentek és királyok parkját, ahol többek között Hunyadi Jánosnak, Kapisztrán Szent Jánosnak és Szent II. János Pál pápának is van már szobra. Legújabb projektünk a Mini Délvidék, ami már előrehaladott állapotban van. De vannak még korlátlan időre projekt tervünk, szóval nincs megállás.

Mit látunk, mit fogunk még látni a Mini Délvidéken?

Ezen a parcellán építjük a Mini Délvidéket. Ezt úgy kell elképzelni, hogy magunk elé vesszük a Kárpát-medence földrajzi térképét és a déli részéből kivágunk egy téglalapot. Na ezt a téglalapot készítjük el 50 x 25 méteres nagyságban, szabad területen. Ami jelenleg (2018-as állapot) megvan, azok a sétaösvények, hegyek, folyók (Duna, Tisza, Dráva, Száva, Ferenc csatorna) szigetek (Nagy- Kis- Hadisziget, Senki szigete, Ada Khale szigete), deliblátói homokpuszta, Kazán-szorosok. Jövőre tervezzük a folyók beüzemelését, a vízköpőkkel. Lesznek padok, információs táblák, települések jellegzetes épületeinek kicsinyített mása, várak, erődítmények makettjai, és természetesen az elmaradhatatlan vizesblokk a jegypénztárral… 🙂

Honnan jött az ötlet?

Mivel foglalkozásomból kifolyólag elég sokat utazok, és rengeteg szép dolgot látok, sok ötletem van a kicsiny falum jobbá tételére. Ami nem elég az üdvösséghez ha nincs egy jó kis közösség akik támogatnak, de mint korábban is említettem nálunk van elültetve immár 110 éve a csodafa, ahol csodák teremnek. Mivel kicsiny falum egy fennsík jellegű terülten helyezkedik el, itt a kukorica és búza táblákon kívül nincs sok látnivaló, tehát nincsenek se hegyek, se folyók. Ekkor döntöttünk úgy hogy ha nincs akkor majd lesz, és megcsináljuk Délvidéket kicsibe. Innét az ötlet.

Kik segítik ennek megvalósulását?

Elsősorban a helyiek, méghozzá a helyi Rákóczi Szövetség tagszervezete. Ezen túl a helyi plébánia, helyi civil szervezetek. Eddig voltak a szegény mint a templom egere kategóriájú támogatók. A konkrét anyagi támogatás elsősorban az Anyaországtól jön, Rákóczi Szövetség, Bethlen Gábor Alapítvány, anyaországi turisták önkéntes felajánlásai, és nem utolsósorban az anyaországi turisztikai irodák, akik Délvidékre is szerveznek utakat. Emellett helyi önkormányzattól is kapunk némi eszközt a projekthez.

Összegezve, hogyan néz ki egy komplett tóthfalusi program?

Tóthfaluban sok időt el lehet tölteni, főleg ha bele szeretne az ember merülni a helyi kultúra, gasztrokultúra tanulmányozásába. Mindent az igényeknek megfelelően alakítunk. Megérkezik a délelőtti órákban a vendég, akit pálinkás fityókkal várunk, és mindjárt koccintunk is egyet, aztán megkezdődik a falu bejárása. Megismerjük a település rövid történeték, majd megtekintjük az 5 parkot a közel 20 köztéri szoborral. Ebéd gyanánt megkóstoljuk a helyi specialitást, a gölődin levest, és a bácskai rizseshúst tóthfalusi módra. Továbbhaladva megtekintjük a Mini Délvidéket, majd átsétálunk a tájházba, ahol pálinka kóstolón veszünk részt, ami mellé megízleljük a lankadt pitét. Pihenésképpen lovaskocsikival bejárjuk a falu rejtett utcáit, majd vacsorára grillezett húsokat, zöldségeket fogyasztunk, vagy lehet akár nyárson forgatott, bükkfaszénen sült fiatal malackát is fogyasztani élőzene kísérettel. Ha minden jól halad akkor jövőre megnyitja kapuit a helyi múzeum is, ahol helyi régi mesterségek lesznek bemutatva, illetve nagyon érdekes vándorkiállítások fognak helyet kapni. Természetesen szervezünk borkóstolót a Délvidék legjobb boraiból, vagy a helyi néptáncos gyermekek is szívesen fellépnek, ami után egy fergeteges táncház is kialakulhat. Vagy Kónya Sándor gitáron előadja a délvidéki magyar költők megzenésített verseit. Vagy akár délvidéki színészek szórakoztathatják a közönséget. Valójában mindent meg tudunk szervezni.

Lenyűgöző! Köszönkük a tájékoztatást, további jó munkát, sok sikert, sok-sok utast, vendéget kívánunk.